2016. május 28., szombat

Visszatérés hosszas hallgatás után (+csináld magad kreatív ötletek)

Több, mint egy hónapja eltűntem. Igazság szerint a háztartási tennivalókat teljes mértékben elhanyagoltam, sportolásra semmi időm nem jutott - azon kívül, hogy barátnőmmel lefutottuk a Telekom Midicitta 7 kilométeres távját és rá 1-2 hétre futottam 9,3 km-t hétvégén - ezen kívül egyedül a táplálkozásomra tudtam, próbáltam meg odafigyelni. Egy szó, mint száz ezzel azért az ember lánya nem tud és nem is akar dicsekedni. Mi volt ennek az oka:
Előző munkahelyemen sem volt túl sok szabadidőm - legalábbis így éreztem - de most aztán még annyi sem maradt, mint korábban. Hétfőtől csütörtökig fél tíztől délután hatig, pénteken fél tíztől délután négyig dolgoztam az új helyemen. Reggel mindig hulla fáradt voltam és nem bírtam korábban felkelni, hogy beleférjen egy kis mozgása napomba. Este pedig általában hétfő kivételével - akkor anyum kisegített - főznöm kellett, vagy gondoskodnom a saját táplálásomról. Sőt olyan is volt, hogy mélyhűtött kaján éltem - még jó, hogy kaptam szüleimtől ezt a csodálatos hűtő-mélyhűtő szekrényt - és még így sem jutott elég időm semmire. Elkeserítő.
Az új helyem szép családi házas övezetben volt, de a sok eső és viharos május nem sok gyönyörködni valót engedett belőle. Most meg végre itt van a nyár :) Aminek az örömeit és szépségeit már nem ott fogom élvezni. Röviden összefoglalva, hiányzik a régi munkaköröm, a régi feladataim, de a régi stressz és a légkör egy percig sem hiányzik. Nem bántam meg a döntésemet, hogy eljöttem és váltottam. Viszont a leckét megtanultam és hiszek abban, hogy van olyan munkahely, ahol jól fogom érezni magam, kellemes lesz a társaság, és a munkám a szenvedélyem lesz. No ezért döntöttem úgy, hogy most kiveszem az éves nyári szabadságomat, csak éppen fizetés nélküli formában. Azaz újra munkát keresek. Be is adtam pár helyre a jelentkezésemet. Amíg el nem dől, merre tovább, addig van pár hetem arra, hogy 1) összeszedjem magamat 2) kikapcsolódjak és pihenjek 3) SPORTOLJAK!!! 4) finomakat főzzek és egyek 5) gyorsan felkészüljek a diplomavédésemre és megvédjem azt (igen, sikeresen leadtam idő közben), és biztos van még további pár pont, de most ezek tűntek a leglényegesebbnek. :) 

Az első három pontnak ma mindenképpen eleget fogok tenni. Párom este elrabol valamerre :) Erre is régen volt már sajnos lehetőségünk, de most vagy elmegyünk egyet éjszakai pancsolni vagy csak sétálni a kivilágított Szentendrén, vaaaagy bármi más egyéb program. A lényeg, hogy együtt leszünk és végre tudunk picit romantikázni. Kell ennél több kikapcsolódásnak? :) Másrészt véééégre itt ülök a gép előtt és írom a blogomat. Hiányzott már. Hiányoztatok! Az a szűk kis csoport, akik kíváncsiak a mondanivalómra, a receptekre, az életemre, a háziasszonnyá fejlődésemre. :) Bárcsak most több időm lenne picit kézműveskedni is. Annyi mindent szeretnék kipróbálni, megtanulni, de egyszerűen az idő hiánya lehetetlenné tette számomra ezeket. És végre sportolni, mozogni. Ma AVIVÁzni fogok, jövő héten azonban szeretném elkezdeni lejárni a Life1-es bérletemet is, amit még januárban vettem. Elmenni TRX-re, Gerinctornára - rám férne nagyon - és spinningre vagy kipróbálni a BodyArtot.

A negyedik ponthoz holnap fogok érni, illetve jövő hét közepétől :) Holnap ismét készítünk anyummal egy-egy rúd finom teljes kiőrlésű túrós és káposztás rétest. Aztán megtervezzük a jövő heti menüt, amit én fogok megfőzni. Ki kell használni az időt és minél több finomságot kipróbálni, mert ritka kincs, amikor el tudok akár piacra is menni bevásárolni. Amint látjátok tele vagyok tervekkel. :) 
Persze örülnék, ha minél előbb összejönne egy új munkahely, de azért amíg ez nem valósul meg, addig is kihasználom az időt, hogy csupa olyan dolgot csináljak, amire eddig nem, vagy csak igen kevés időm volt.
A legszuperebb persze az lenne, ha páromnak is tudnék segíteni a ház körül, de sajnos ez a két hét neki is sűrű lesz, így tényleg magamra és a feltöltődésre fordíthatom ezt az időt.

Itt az ideje, hogy tartalmat is szolgáltassak ne csak az életemről és az elmúlt 1-1.5-2 hónapban történtekről csacsogjak.

Csináld magad rovatunk újabb ötletei:

Szüleim összegyűjtöttek egy csomó törlőkendőgurigát és felmerült ma a kérdés, hogy nincs e kedvem kreatívkodni belőlük valamit. Hirtelen azt válaszoltam, hogy nincs, meg hová tennénk, de aztán meggondoltam magam. Miért ne?! Időm is lesz most rá. Ötleteim persze mindig vannak, és még gyűjtöttem is hozzájuk párat. Íme a gyűjtemény:

 
 
 
 
 
 

És ha te is hasonló cipőben jársz, mint én, hogy most szeretnéd újrakezdeni a sportolást, inspirálódj az alábbi kis táblázatból. Amit majd még a jövőben szeretnék kipróbálni az a Zumba. Itt van tőlem az is egy köpésre és még egyszer nem mentem el. De ha inkább aerobicoznál, vagy aqua fitnessre mennél, teljesen megértelek. Lényeg, hogy próbáld beiktatni a hétköznapokba a mozgást. Cél az lenne, hogy minden nap minimum 20 percet mozogj. Hehe, ez most nekem is szól ám! ;) De volt idő, amikor teljesítettem ezt a napi minimumot, sőt akár 1-1,5 órákat sportoltam. Most már annak is örülnék, ha az orvos által előírt heti 4! edzés meglenne. Innen szép nyerni, de továbbra sem adom fel! A Polár óra segítségével tudom monitorozni az aktivitásomat, a pulzusszámomat. Ez kellőképp motivál nap, mint nap. Már csak a napi teendőket kell úgy alakítani, hogy biztosan legyen idő a mozgásra is.

Edzésterv:

 Miután megalkottam és feltöltöttem ezt a remek kis táblázatot vettem észre, hogy a futásra nem is gondoltam. Hmm. No majd belepréselem valahogy azt is ;)

Egyelőre búcsúzom, de hamarosan jelentkezem a jövő heti menüvel és néhány recept ötlettel.

Mindenkinek csodás nyárias május végét kívánok!