2016. december 30., péntek

Év végi teendők - Számadás - Új időszámítás

Szeptemberben azt ígéretem sűrűbben fogok írni és bejegyzéseket megosztani. Sajnos ez a rengeteg teendőm miatt nem valósulhatott meg. Nem tagadom a kedvem is elment a blogolástól, amikor nővérem emlékeztetett, hogy a leírásban azt írtam. "1 év. És az életed megváltozik. Háziasszony leszel a saját portádon." Igaza van, ez nem valósulhatott meg, ezért a leírásnak nem tettem eleget. Most ezen módosítottam. Nem tudom mikor lehetek végre háziasszony a saját portámon, de minden erőnkkel - főleg a párom, mert én nem tudok neki olyan mértékben segíteni, mint amennyire jó volna - dolgozik az ügyön. Ez az év azonban annyira fárasztó volt, és annyi minden történt, hogy lehetetlenség volt rendesen haladni az építkezéssel. Viszont most picit újra gondolva, és más irányból nekivágok a blogolásnak. Hátha sikeresebben fogom venni az akadályokat és meg tudom osztani veletek az életem alakulását.

Mint minden év végén picit szeretnék számot adni arról, hogy mi minden történt, és az újévi fogadalmaimból mi az, amit sikerült megvalósítani. Fontos ezeket végiggondolni, hogy újult erővel kezdhessem, kezdhessük az új esztendőt. Ti szoktatok az év végén számot adni? Újévi fogadalmat tenni? És ezeket meg is valósítjátok vagy csak eltervezitek őket?



2016-os év
Terv
Megvalósítás
Új munkahely
Túlteljesítve: 1 év alatt 3 új munkahely.
Sport
Tavasszal: szobabiciklizés, futás, Midicitta verseny 7 km,
majd áprilisban még 1x 10 km

AVIVA egész évben. Két hónap kimaradt a nyár végén, de októbertől
újrakezdtem.

Új sport: szeptembertől boulderezni járok.

Heti 1x Life1 Nyugatiban edzés (Alakformáló, TRX, Spinning,
Pilates, mikor mi)
Diéta, IR
Sikerül tartanom, egyre kevesebbszer érzem azt, hogy lemondok valamiről.
Jó vérkép
Javult a vérképem.
PCOS
Egyre inkább tünetmentes.


Költözés Budakalászra
Ez sem, de reméljük 2017-2018-ban már sikerül és akkor joggal írhatom,
hogy a saját portátokat hogyan tartsátok rendben :)
Tánc
Salsa. Nem mentünk el, de egy két hetes hastánc tanfolyamra viszont
eljártam a nyáron :)
Színház
Volt egy borzalmas színházbérletünk a Vízszínházba és a Pestibe,
jövőre nem veszünk bérletet.
Kultúra, kiállítás.
Nem voltunk kiállításon idén sem.
Kipróbálni valami újat
Megtanultam horgolni. Másztam sziklát a nyáron (na jó…csak megpróbáltam).
Szeptembertől pedig boulderezek.
Lelki élet
Ezen is sokat dolgoztam idén, kisebb-nagyobb sikerekkel.





2017-es év
Terv Részletezés
Barátok Jobban ápolni a baráti kapcsolataimat.
Sport Heti 2x AVIVA, heti 1-2x Boulder, heti 1x Alakformáló, heti 1x Futás
Diéta, IR Tartani a diétát és változatosabban enni. Több zöldséget fogyasztani!
Vérkép További javulásokat elérni
PCOS Továbbra is tünetmentesnek lenni és az IR-es rosszullét hullámokat csökkenteni.


Költözés Budakalászra Reméljük 2017 Karácsonyát most már tényleg ott töltjük, de ha nem,
akkor sem kétségbeesni és szomorkondi.
Tánc Jó lenne eljutni salsázni, de ahogy 2016-ban, 2017-ben sem dől össze a világ,
ha ez nem sikkerül.
Színház 1x-1x elmenni egy jó, - akár picit drágább - minőségi darabra.
Kipróbálni valami újat 2017-ben is szeretnék kipróbálni valami újat. :)
Utazás Ha nyáron nem is, de mint 2016-ban akár télen elmenni egy pár napra
valahova csak kettecskén.
Párkpacsolat Megértőbbnek és türelmesebbnek lenni. Nehéz év áll előttünk.
Ápolni a kapcsolatunkat és támogatni egymást.
Család Többet játszani Artúrral. És több közös programot csinálni családilag.


Ezen kívül jó volna több időt szakítani a blogolásra. És tényleg hasznos, tartalmas cikkeket közzétenni. A magam és az olvasóim örömére :) 

Év végi teendőink között nem csak a számadásra és az új évi fogadalmakra kell időt szánni, hanem a lakás Karácsony utáni rendbetételére is, valamint az ó év búcsúztató bulira, baráti összejövetelekre való felkészülésre is.

Karácsony után hol ne fordulna elő, hogy a pár napnyi "leállás" után, felgyűl a szennyes ruha, és a por vagy a morzsa a nappaliban, konyhában. Hacsak nem takarítasz minden nap, akkor biztos nálad is esedékes a romeltakarítás a látogatások után. Esetleg a rengeteg étel maradék után a hűtőszekrényre is ráfér egy alapos kipucolás. Nálunk sajnos a két ünnep között az egész család beteg volt, ezért nem csak a szennyes ruha, a por, és a morzsa gyűlt fel, de az ágynemű és törölköző mosás is előrébb jött. Viszont örömteli, hogy az ünnepek előtti takarítás során végre az ablakokat sikerült közös erővel megpucolni és a függönyt kimosni, ezért tavaszig ezzel nem lesz teendő. Ha egy picit is babonás vagy, akkor pláne érdemes még december 30-án takarítanod, mert a népi mondás azt tartja, amit január 1-jén csinálsz, azt fogod egész évben. És valljuk be, akármilyen jó háziasszony vagy, nem hiszem, hogy egész évben takarítani szeretnél. Hacsak nem az az újévi fogadalmad, hogy idén bizony, minden nap takarítani fogsz.

Ételekről is vannak népi hiedelmek. Miszerint halat és kapirgáló állatot (kakas, tyúk, csibe) ne fogyassz szilveszterkor, mert odalesz a szerencséd. Disznó és lencse viszont annál inkább kerüljön az asztalodra. Érdemes végiggondolni a szilveszteri menüt is. Ha IR-es vagy, kiváltképp, hiszen te is éjszakába nyúlóan fent fogsz maradni és esetleg 1-2 pohár alkoholt elfogyasztani. Remek cikk jelent meg ezzel kapcsolatban a Mandulaliget honlapján Schlaffer-Szilágyi Nóra, dietetikus tollából.

Végezetül az év végi számadásban és az új évi fogadalmak tárházában szeretném megköszönni, hogy habár ritkán írtam, de velem tartottál. Remélem jövőre többet találkozunk. 
Kívánom neked, hogy váljanak valóra az álmaid. Örömben, egészségben, boldogságban gazdag boldog új évet neked és a családodnak!

 


2016. szeptember 7., szerda

Utolérni magunkat

Nem győzöm utolérni magam a teendőkkel és máris itt a szeptember. A nyár úgy elrepült, mintha nem is létezett volna. Ennek oka talán a sok munkahely váltás is, ami ugyan adott okot és időt a pihenésre, de valahogy mégsem úgy kezdem a szeptembert, mint aki nyaralt két hetet és teljes lazulás után csap bele a lecsóba.

Munka és egészség

A szeptemberi hónap első számú kihívása az új munkahelyemmel való "megbarátkozás" és az oda való beilleszkedéssel kezdődik. Mindemellett a csodás laboreredményeimből erőt merítve nagyobb hangsúlyt kell fektessek a sportra is. Kisebb sokkhatásként ért augusztus közepén-végén, mikor a pajzsmirigy ultrahangon közölték velem, két PM lebenyből nekem az egyik hiányzik. Valahogy genetikailag így lettem összerakva. Csodás. Nőgyógyászomat nem csak szakmai precizitása, de humora miatt is nagyon kedvelem. Rövid levelezésünk végén ennyit írt: "Ismerek egy csomó féleszűt is. Ez így jobb..." És milyen igaza van. Ezzel a témán tovább is lendültem és rájöttem, hogy ezután a vérvételek gyakoriságát még komolyabban kell vennem, de kétségbeesésre semmi okom. Viszont a diéta mellett most már muszáj a sporttal is foglalkoznom és megtalálnom azt, amit szeretek, jól esik csinálni és még az inzulinom sem ingadozik alatta, mint a libikókán a gyerekek. 

Sport és mozgás

Első számú új sportom a falmászás. Nevetségesen hangzik az én számból. Hiszen tériszonyom van, és nyáron páromnak teljesen kifakadtam a rövid kis túrázásunk alkalmával a szeles Raxon, hogy én ugyan többet szikla közelébe nem megyek és az egészet csakis miatta csinálom, különben eszem ágában nem lenne bohóckodni holmi magaslatokkal. Ehhez képest hazajöttünk, jól felszívtam magam mérgemben és nővéremmel megbeszéltük kipróbáljuk a falmászást. A közös mászást szeptember elején sikerült is megejteni. Az első alkalom picit megrémített, de nem adtam fel. Másodjára boulder edzésre mentünk a Műfalra (BME Sportközpont), ami nagyon tetszett. Ugyan gyenge vagyok még és tériszonyom van, de bízom benne, hogy idővel mind a két állapot megszűnik és helyette egy szálkás, bátor valaki fog visszamosolyogni rám a tükörből.
Második számú "új" sportom, hogy bérma anyukámmal elkezdtünk közösen mozogni és elmentünk a Life1 Nyugatiba. Bizony! Majd nyolc, vagy kilenc (?) hónappal a bérletvásárlásom után végre lejártam a tíz alkalomból már egyet. :) Van itt haladás és fejlődés, csak picit lassan érő típus vagyok :D Egy kis pénteki Pilates pont jó levezetése volt a hétnek. Másnap az izomlázam nem tudtam, hogy a két nappal korábbi falmászástól van, vagy esetleg ennyire hatékony voltam pilatesen. :)

Háztartási teendők

A lakás viszont továbbra is fut. Sajnos ezt a területet most sikertelenül gondoztam. Lassan szégyenlem is magam miatta, mert irdatlan állapotok kezdenek uralkodni. Ablakmosáshoz még mindig nem sikerült segítséghez jutnom, ezért ha vendégként nálam jársz, kérlek ne próbálj kinézni rajta, mert csúfosan le fogok bőgni előtted. Tehát beszélgessünk inkább a konyhában, vagy találkozzunk máshol, mert a konyhára is ráférne egy kiadós rendrakás. Egy szó, mint száz, kicsit kicsúszott a gyeplő a kezemből, ami a rendet illeti.

Konyhaművészet és diéta

A főzéssel kapcsolatban újra alakul a dolog. Anyukámmal beosztottuk ki mikor főz. Sajnos egyelőre megint rá jut több nap, de majd igyekszem idővel enyhíteni a terheit. Csak álljon be az új rend: munka, sport, páromnak segítés és együtt töltött közös idő. Aztán talán, ha elég kreatívnak érzem majd magam, akkor leírok pár receptet is, amit többször elkészítettem és számomra nagyon beváltak. Diéta fronton különben szerintem egyre ügyesebb vagyok. Ha kevesebbet beszélnék róla, még a párom is elégedettebb és boldogabb lenne, de... egyelőre minden nem lehet tökéletes.

Kreatív hobbi

Ismét csak azt tudom mondani, hogy sajnos mostanában erre sem jutott elég időm. (Hogyan csinálom azt, hogy ennyire kifolyik (?) az idő a kezemből nem tudom, de erős időhiányban szenvedek minden téren.)
A baba ajándékokat végre elkészítettem és meghorgoltam. Csak arra várnak, hogy kis gazdáiknak átadhassam őket. Barátnőm szülinapja ugyan augusztus 27-én volt, sajnos az ő aprósága (kicsiny méretei miatt, amiket előre beharangoztam azt hiszi ujjbábot fog kapni :-P ) erősen félkész állapotban pihen a fonalas zsákomban. És itt a szeptember. Egyetlen, legkedvesebb és legkisebb unokaöcsémnek Artúrnak is szeretnék készíteni valamit negyedik születésnapjára, ami szeptember 30-án lesz. Mit is mondjak. Szorít az idő? Ezen kívül pedig számos remek mintám van, ami ajtódísz készítésére (is) alkalmas lenne, vagy esetleg táskát horgolhatnék magamnak (hahaha ...), kis takarót egy jövendőbeli apróságnak, vagy bármi egyebet.

Dali: Az idő

Idő

Valamit kezdenem kéne ezzel a szóval és azzal, ami mögötte van: IDŐ. Jelenleg annyira hiánycikk, hogy az elmondhatatlan. És akkor én még ne mondjak semmit. Párom elfoglaltságain végignézve, na neki tényleg kéne egy kis "ajándék idő". Ahhoz képest én még dúskálok is benne. Csak rosszul osztom be. Nem vagyok elég hatékony, és kifolyik a kezemből, mint a homok, amit minél jobban szorítasz, annál inkább csurog ki az ujjaid között. No most egy picit így érzem magam.

Szeptemberi feladatok és kihívások

 Ilyet eddig még nem csináltam, de most írok egy feladat listát, amivel utána számadást csinálhatok hó végén.
  • munkába belerázódni
  • lakást rendbe szedni
  • főzést és a táplálásomat normalizálni (+kevesebbet beszélni róla)
  • sportolás (edzések beiktatása és megtartása, minimum 3x egy héten, ideális 4 lenne)
  • saját idő (horgolás, pihenés, olvasás minden egyéb)
  • házikónál segíteni (fizikálisan, lelkileg, és táplálásügyileg)
Biztos van, amit kihagytam, de hirtelen ez is szép. Hó végén számot adok, de addig is hozok nektek valami kreatív ötletet, hogy ha van időtök milyen szuper díszekkel tudjátok a lakást kidekorálni és a lelketeket őszre hangolni. Hamarosan újra jelentkezem, addig is puszi pacsi mindenkinek!



2016. augusztus 22., hétfő

Új kenyér ünnepe, avagy ahogyan én ünnepeltem - Esküvők, laboreredmények, kenyérsütés és recept

Ahogyan azt már az előző bejegyzésemből is tudjátok, az idei augusztusunk nagyon sűrű. Az egész hónapból mégis, az elmúlt hétvége volt számomra az egyik legizgalmasabb és legfárasztóbb.
Kiegészítésként jegyzem meg, hogy ezen kívül, még egy izgalom és örömünnep hátra van augusztus 27-én , amikor párom testvére köti Isten színe előtt össze életet menyasszonyával.

Most mégis néhány mondatban had emlékezzek meg az augusztus 19-ei lagziról, aminek nemcsak öröm oldala, de IR szempontból picit negatív hátulütője is volt, és ezért tartom lényegesnek lejegyezni. 
Legjobb barátnőm férjhez ment! Kimondta a boldogító igent :) Én pedig szépen végigkönnyeztem az egészet. Álomszép menyasszony volt, visszafogott, letisztult vonalú, különleges ruhájában. Ha pár hónap múlva lesznek képek és engedélyezi, akkor megosztom veletek a közös fotónkat, hogy ti is lássátok milyen káprázatosan szép volt és nem csak az elfogultság szól belőlem ;) Az örömbe számomra másnap egy kis üröm is vegyült, mert a picit több alkohol (3 pohár rosé és 2 erdélyi pálesz), a késői vacsora, és a fáradtság, megtette a hatását. Másnap szédülés, egész napos kézremegés, étvágytalanság és kedvetlenség. És valami irdatlan mélyről jövő fáradtságérzet.
Sokszor olvastam már fórumon és blogokon, hogy IR-esként csak csínján bánjunk az alkohollal, de most meg is tapasztaltam. Szép és jó dolog a mulatozás, de talán nekünk (IR-eseknek) nem célszerű "elfoglaltság". És ami nálam nehezítette a helyzetet, hogy augusztus 20-án békés tűzijáték nézés helyett, - hozzáteszem évek óta nem láttam sajnos - ismét egy esküvőre voltunk hivatalosak. Sokat őrlődtem a rosszullét mellett, hogy most hagyjam cserben páromat és menjen egyedül a buliba, ha már a templomin ott voltam vele, vagy ne tegyem ezt vele, hiszen ő is eljött velem a barátnőm esküvőjére és úgy illik, ha vele tartok a lagzikba is. Nem tudom ő mennyire bánta meg, hogy magával vitt végül - azt állítja, hogy nem bánta meg semennyire -, de sajnos éjfélig sem bírtam a bulit. Viszont, hogy pozitívumot is írjak, a képvetítés nagyon ötletes volt és jól sikerült, plusz menyasszonytánc helyett az ifjú pár gyerekkori holmijai kerültek árverésre. Mind a kettő annyira tetszett, hogy valami hasonlót a saját lagzimon is szívesen "viszontlátnék".
Összességében hiába tudtam előre, hogy augusztusban minden hétvégén két esküvő IR-esként megterhelő lesz, most meg is tapasztaltam, hogy egy kis "tivornyától" mennyire oda tud lenni a szervezetem.

Amennyire örültem a hét elején, mikor a háziorvos megdicsért (kiderült, hogy évente kell(ene) teljes körű labort csináltatnia, ha gyógyszert ír fel nekem), úgy féltem és rettegtem a mai MensMentises vérvételtől és eredményétől. Nem is tudom mikor volt utoljára normális a vércukor szintem. Talán négy-öt éve. De amióta tudok az IR-ről a háziorvos által kért labor alkalmával (augusztus 11.) volt az első, hogy TÖKÉLETES lett ez az érték. Amikor megláttam majdnem sírtam a boldogságtól. 5.4 ! Álom :) Azzal vigasztaltam ma magam, hogy most nem néznek vércukrot "csak" hormont, és talán arra nem hat az alkohol. Bár tudja a fene. Összességében az értékeim a mai labor alkalmával is javultak a két hónappal korábban mértekhez képest, tehát a hétvégi rosszulléten kívül más "mellékhatása" nem volt az én kis felelőtlen ivászatomnak. Mindenesetre most megfogadtam, hogy innentől tényleg csak ésszel! 
És a labor eredmények örömében már csak egy szégyenkezni valóm maradt, az pedig a sportolás terén tanúsított életmódváltásom, ami nem következett be. Elszomorít, hogy még nem sikerült megtalálnom azt a sportot, ami örömet okoz. Szeptemberbe megpróbálok most már erre is nagyobb hangsúlyt fektetni. Az eredmények azt igazolják, hogy jó úton járok. A diéta hatásos és a munkahely váltás merőben jó hatással volt mind a szervezetemre, mind pedig a lelkemre.

Végezetül, hogy az eredményeket megünnepeljem és azért hangyányit augusztus 20-áról is megemlékezzek, hétvégén kenyeret sütöttem. Ennek a receptjét és a képét most meg is osztom veletek.



  • 2,5 dkg élesztő
  • 20 dkg BL55 finomliszt
  • 40 dkg teljes kiőrlésű tönköly búzaliszt
  • 3 csapott teáskanál só
  • 2 dkg vaj
  • 4 dl víz

Minden alapanyagot gyúrj össze, de csak annyi vizet adagolj hozzá, amit biztosan felvesz. Ha picit ragadós itt nem gond. Lehet belőle kenyeret formálni vagy bagettet, én kenyeret sütöttem.
200°-on alul-felül sütéssel hideg sütőben 50-55 percet, előmelegítettben 40-45 percet sütöttem. Ha zsemle vagy bagett, akkor 30 perc hideg sütőben, előmelegítettben kb. 20-25 perc a sütési idő.

Erre a mennyiségre számolva:
Reggeli 30 g ch: 42,45 g
Vacsora 45 g ch: 63,68 g


2016. augusztus 12., péntek

Augusztus az esküvők hónapja

Akárhogyan tervezem el, hogy most sűrűbben írok, egyszerűen nem sikerül. Intenzív ez a nyár és pörögnek az események. Munkahely fronton ismét változás lesz, mert ugyan sok kedves embert ismertem meg a választott helyemen, de valahogy ez sem volt az igazi. Nem adom fel, megyek tovább. 
Sokan úgy gondolhatják, hogy "na mit variál ez itt össze", nekik üzenem és ismétlem: NEM ADOM FEL! Keresek, amíg rá nem találok arra a helyre, ahol az emberek és a munka is megfelelő ahhoz, hogy az egészségem javuljon, sőt  tünetmentes életet éljek.

Az ürömben azért sok az öröm is. Egyrészt van hova mennem és alig várom, hogy elkezdhessem a munkát az új helyen... :) Másrészt van időm segíteni a páromnak a háznál és kivenni a részemet a munkából. Például a ház új talapzatához segítettem csákányozni, ásózni, lapátolni... Vagy a pince tetejéről felkapálni a földet és talicskára szórni... Továbbá téglát pucolni, mert hogy a régi téglák még nagyon jól beépíthetők lesznek a házba. Ilyeneket és hasonló feladatokat végzek lelkesen, miközben van lehetőségem páromat lelkileg támogatni és vele együtt álmodozni.

Szeretem ezt az időszakot még akkor is, ha sok nehézségbe ütköztem az elmúlt bő fél évben. Elsőre azt mondanám, hogy ez az év telis-tele van kihívásokkal, feladatokkal, amikhez néha úgy érzem nincsen már elég erőm. Aztán mindig rájövök, hogy van és még lesz is, mert az álmaimat soha nem fogom feladni. Lehet örök álmodozó vagyok és már az óvodában is kis naiv volt a jelem, de a szüleimtől megtanultam, hogy az álmok visznek előre és azokért küzdeni kell.

Az augusztus hónap a változásokon, a kihívásokon túl, csomó esküvőt is tartogat számunka. A mai napon kezdetét veszi az "esküvőszezon". Ma kedves barátaink fognak örök hűséget fogadni egymásnak, és figyelmességükkel nagyon meghatottak. A menyasszonynak is több érzékenysége van, ezért talán nem kéne, hogy meglepő legyen, de a násznép felé olyan gesztust tettek, amit eddig még nem tapasztaltam. Megkérdezték előre, hogy kinek milyen érzékenysége, allergiája van, majd vállalták, hogy részükre külön ételt rendelnek és állítanak össze. Ha egymás felé is ilyen figyelmesek és odaadóak lesznek egész életükbe, akkor úgy gondolom sok gond nem lehet majd a házasságukban. Ami pedig esetleg mégis felmerülne, azt ügyesen meg fogják tudni oldani.
Jövő héten többek között legjobb barátnőm megy férjhez, amit még mindig nehéz elhinni, de boldog vagyok, hogy részese lehetek majd ennek a szép eseménynek. Furcsa lesz, hogy most már asszony lesz a lányból, akit tini korom óta ismerek :) 
Az esküvői sort augusztus végén párom testvére és menyasszonya zárja, akik polgárilag most szombattól férj és feleség lesznek. Boldog vagyok, hogy ők is belevágnak a közös nagybetűs életbe és egy családdá válnak.

Az augusztusi esküvőszezon után reméljük ezekben az új családokban bőséges gyermekáldást hoz a jó Isten.

Baba alvókában most már egyre jobb vagyok, szóval innen is üzenem ezeknek a pároknak:
Hajrá, babára, babákra fel! ;)

2016. július 31., vasárnap

Hangyák a gatyában, azaz a lakásban

Lassan egy éve "küzdök a hangyákkal. 3. emeleti belvárosi lakás és a hangyák köszönik szépen jól érzik magukat. Egyszer befújtam őket valami nagyon büdös vegyszerrel, amitől én nem bírtam megmaradni a lakásban. Majd vettem a dm-ben kapható - talán saját márkás - hangyacsapdákat, ami csökkentette ugyan a hangyák számát, de egyhamar újra megjelentek és vígan meneteltek. Egy idő után megbékéltem velük és a sorsommal, hogy én már csak ilyen hangyás maradok, amíg itt lakom.
Míg nem egy napon, amikor letettem a laptopom a földre a laptoptartóval együtt, majd másnap feltettem az ágyra, hogy megnézzem mi újság az éterben, egyszer csak hangyákra lettem figyelmes a klaviatúrámon... Ezek meg mit képzelnek - gondoltam magamban - és lepöcköltem őket. Majd jött még egy és még egy és még egy...
Mi a fene... Ez aztán már nem tréfa. Felemeltem a gépet és sokkolt, amit láttam. Kész kis miniboly volt a laptop alatt... Most aztán betelt a pohár. Már akkor kezdett elegem lenni, amikor alvás közben rám mászott egy-egy szemtelen egyed és szanaszéjjel csíptek. Na de, hogy a laptopommal is "kikezdjenek", azt már nem tűröm tovább.
Első kétségbeesésemben porszívó, felmosás. Tudtam, hogy nem segít, de egy csöppet jobban éreztem tőle magam. Elkezdtem a bio Frosch felmosóvegyszerem hibáztatni. Biztos amiatt élnek ilyen vígan ezek a kis dögök. Aztán persze nem valószínű, de kell valami magyarázat, ok és okozat a létezésükre.
Utána Facebookos segítet kértem a barátaimtól.
Volt, aki azt javasolta a célterületet locsoljam körbe ecettel, mert azt nem bírják. Igen ám, de az egész nagyszoba célterület, és nem igen láttam, hogy hova vonulnak vissza, ezért felmostam ecetes vízzel az egész lakást. Azok a hangyák, amik a felmosófej útjába kerültek el is pusztultak, na de a többi körülbelül pofánröhögött. Másnap gyorsan elmentem a dm-be és vettem új hangyacsapdákat. Egyből két félét. Valamelyik majd csak használni fog alapon. Mindegyiket kihelyeztem és elkezdtem figyelni őket.
Ez a Protect combi hangyaírtó csalétek jó csemegének bizonyult. Hosszú tömött sorokban jöttek és vitték a bolyba - most már tudom hol van! vagyis sejtem - remélem a királynő jól lakott vele és a kis alattvalói is. Miután ezzel nagyjából jól laktak - kaptak a konyhában és a nagyszobában is belőle - felfedezték a másik nyalánkságot is.
Úgy tűnik ez volt a desszert számukra. A kihelyezés két napja történt, a desszertet tegnap fogyasztották jóízűen, ma egyelőre nem találkoztam még hangyával! Nem akarom elkiabálni, de ha megszabadultam tőlük, valahogy mindenképpen meg fogom ünnepelni.
Mondjuk egy alapos és kiadós felmosással!!!!

A hangya nem játék. Csíp, mar, és csikizi az ember bőrét. Amíg egy-egy kóbor jószág véletlenül betéved a lakásba, addig nem bántom őket, na de amikor már kikezdenek a laptopommal...
Ugye, hogy igazam van?!

Ha még ez se lett volna elég nekik, akkor többek tanácsára kipróbáltam volna a Bio killt. Biztos, ami biztos be fogok szerezni belőle, mert soha nem lehet tudni... 

Ti mit tesztek hangyák ellen? Mi bizonyult tartós megoldásnak?

És végül fogadjatok egy vidám hangya labirintust ;)
Játékra fel! :D