2016. január 30., szombat

Mosó Masa Mosodája

Méltó cím ez a mai bejegyzésemnek. A karácsony utáni első bejegyzésemben meséltem nektek, hogy barátnőm megajándékozott két üvegcse Ahimsa mosóparfümmel. Hetekig kerülgettem, szimatoltam, míg nem beadtam a derekamat. Nem várom meg, amíg elfogynak a folyékony mosószereim, hanem ki szeretném próbálni a természetes alapanyagokkal való mosást.
Picit drágán - tudom sokkal, de sokkal olcsóbban is lehetett volna, ugyanilyen minőségben - rendeltem a Manna oldaláról mosódiót, mosószódát és fehérítő sót. Bevallom őszintén a csomagolása fogott meg. Úgy gondoltam, most picit ráfizetés lesz, de később a dobozok és a zsák praktikusan használható. Hülye magyarázata annak, hogy miért vásároltam drágábban, amikor olcsóbban is megtehettem volna.

A mosáshoz készítettem ecetes-levendulaolajos öblítőszert. Nem is tudom miért, amikor a mosóparfümökre voltam kíváncsi. Mindenesetre az első mosás teljesen bio volt. Egy hibát követtem csak el, nem néztem az ecet százalékát. 10%-os helyett sikerült 20%-osból öblítőt varázsolnom. Teregetés után arra lettem figyelmes, hogy a ruháimból árad az ecetszag, amiért amúgy sem rajongok. Tehát megkerestem és megnéztem az ecetesüveget és szomorúan észleltem, ezt bizony benéztem. Másnap el is szaladtam vásárolni megfelelő 10%-osat, illetve almaecetet, mert azt olvastam azzal is finomabb öblítőt lehet kotyvasztani.
A második mosásnál már a mosóparfümöt használtam. Elsőre a vízililiom illatút teszteltem. (Másik opció a tavaszi szellő, de őt még nem próbáltam.) Mivel nálunk kemény a víz, ezért 7 db fél mosódiót tettem a pici zsákba. Nagyon soha nem szoktam túltömni a gépet, de most adtam neki azért bőséggel.
Összesen négy mosást bírtak a diók.

Elsőre színeseket (piros-pink) mostam, ami az ecet miatt nem biztos nyerő volt, de összességében tiszták lettek a ruhák és elégedett voltam a mosódióval. Másodjára kísérleteztem, hogy mit tud művelni a fehér ruhákkal. Szép tiszták lettek és panaszra nem volt okom. Nem maradtak foltosak, színükből első ránézésre nem veszítettek. Nem szürkültem, nem sárgultak meg. Harmadszorra sötét ruhákat mostam. Ekkor jól teletömtem a gépet. Nadrágok, pólók, pamut vastag felsők, stb. Színükből semmit sem veszítettek és tiszták lettek. Az illatuk pedig mennyei a mosóparfümnek hála. Elégedettebb vagyok, mint mikor folyékony márkás mosószereket használtam... Nyomába nem ér illatban a mosóparfümnek és a mosódiónak. Nagyon szennyezett ruhákkal még nem volt szerencsém kipróbálni, de előzetes tájékozódásom szerint, ahhoz már kell előkezelés, mosószappan és hasonlók. No majd meglátjuk. Végezetül a negyedik mosás. Picit féltem tőle, hogy bírni fogja-e a dió. Biztos, ami biztos zoknikat tettem be. Gondolván, no azoknak úgysem árt, max újra kimosom, ha nem lesz tiszta. Annyi trükköt alkalmaztam, hogy mivel azt olvastam harmadik-negyedik mosásnál érdemes mosószódát használni, ami jobban beindítja a folyamatokat, tettem egy picit hozzá. Nem tudtam mennyi kellhet, ezért egy régi orvosságos kanállal tettem bele 2 kupaknyival. - Reméltem egyszer még jó lesz valamire, most új szolgálatot tehet nekem. :) - Az eredménytől lehidaltam. Jó értelemben.
A zoknijaim tiszták lettek. Sőt...tisztábbak mint a korábbi mosószeremmel. Ezentúl csak mosódiót fogok használni.

Mosóparfümből végigtesztelem majd az egész mintakészletet, mert kíváncsi vagyok melyik az az illat, ami a befutó lesz nálunk. De az is lehet, hogy váltogatom majd.
Nem szerettem korábban öblítőt használni, mert beleragadt a ruha szálai közé és eltömítette az anyagot. Úgy éreztem, hogy ha öblítőt használok utána sokkal büdösebbek lesznek a ruháim, amikor felveszem őket és esetleg megizzadok.
Most ilyen szempontból is pozitív tapasztalattal lettem gazdagabb. Nem tudom, hogy kitisztulnak-e a régi ruhák pólusai, de azt rövid használat után is tapasztaltam, hogy kevésbé izzadok bele a ruhákba. (Tudnak lélegezni.) És ha mégis megizzadnék, nem érzem, hogy annyira erős lenne az illata. Úgy gondolom a vegyszermentes dezodorok is csak akkor érnek valamit, ha a ruháid is tudnak szellőzni. Ha az anyag eltömítődött, akkor nincs hol távozzon az izzadság, beleszorul az is.
Lehet ez az utolsó pár mondat undi, de tény és való. Mit köntörfalazzunk.

Egyelőre ennyit a mosásról és a mosódió+parfüm teszteléséről. Remélem már ez a kevés információ is hasznosnak bizonyult számodra.

Zárásképpen pedig egy kis ábrát és leírást hoztam még nektek. Mit jelentenek a címkéken található szimbólumok (jelentésük balról jobbra olvasható):
1.sor:
Normál mosás centrifugálással
Mosás az ábrán fetüntetett hőfokon
Féltöltet. 1 perces centrifugálás után fél percig elkülönítve centrifugázzuk!
Kézi mosás 40 C fokon. Ne csavarjuk ki!
2.sor:
Vízben ne mossuk!
Maximális vasalási hőmérséklet 100 C
Maximális vasalási hőmérséklet 150 C
Maximális vasalási hőmérséklet 200 C
Ne vasaljuk!
3.sor:
Klórtartalmú fehérítővel használható
Ne alkalmazzunk klórtartalmú fehérítőt!
Szárazon tisztítható (különböző vegyszerekkel)
Szárazon nem tisztítható
Szárító funkció alacsony hőfokon
4. sor:
Szárítás normál hőmérsékleten
Ne alkalmazzuk a szárító funkciót!
Felakasztva szárítsuk!
Csöpögtetve (kicsavarás nélkül) szárítsuk!
Fektetve szárítsuk!

És az utolsó szó jogán :)
Most sajnos ritkábban fogok tudni jelentkezni, mert nagy "muszáj feladatba" vágtam a fejszém. Elkezdtem írni a diplomamunkámat. Leadási határidő április 29. Drukkoljatok, hogy jól tudjak vele haladni és maradjon időm a blogra is, rátok is.

Mindenkinek jó mosást, főzést, takarítást és pihenést kívánok a következő bejegyzésig.

2016. január 24., vasárnap

Konyhatündér újra támad

Végre kezdek jól lenni. Néha még köhögök, hamar elfáradok, de úgy döntöttem anyukámmal, a világ legjobb kuktájával, hogy belevetem magam a konyhába.
Pénteken náluk vacsoráztam, amiből kisebb lelki összeomlás lett, mert megkívántam a sonkát, amit jó ízűen falatoztak, de nem tudtuk eldönteni, hogy vajon van-e benne laktóz vagy nincs. Sajnos annyira sok mindenhez tesznek tejet, hogy nehéz megmondani mi az, amit gond nélkül ehetek és mi az, ami esetleg tüneteket okozhat. Megoldásnak mindenesetre lassan el kéne fogadnom, hogy bizony a laktáz tabletta vagy csepp nem ördögtől való dolog és megtanulni használni, ha már az orvos felírja. Viszont ódzkodom tőle... Ha tehetem inkább, kerülöm a laktózos dolgokat. Most azonban, hogy már nem csak a laktózra kell figyelnem, hanem a cukorra is és arra miből mennyit eszem, a feladat nem is olyan egyszerű. Egyelőre sűrűn vannak hullámvölgyek és lelkileg nehezen viselem, ha a diétámból, vagy a táplálkozásomból valaki gúnyt űz. Párom szerint picit túlreagálom és nem kéne ennyire érzékenynek lennem a témára. Én azonban nem tudok szemet hunyni afölött, ha valaki - akár kedvességből is - viccet csinál abból, hogy "jaaaa te szegény, hát ezt sem eheted...?" vagy "óóóó és mit ehetsz egyáltalán, fényt?". Rendben, ezekben talán első olvasatra semmi negatívum nincsen, engem azonban mégis zavarnak a megjegyzések és a viccek. És néha az is, hogy mások jóízűen falatozhatnak, amíg én csak nézem őket. (Mondjuk én megvacsoráztam 6-8 között, ők pedig nem, vagy esetleg csak nasiznak.) Ezen még van mit dolgoznom :) Pont az ilyen és hasonló helyzetek miatt döntöttem el, hogy nem hagyom magam. Bebizonyítom, hogy igen ebben a táborban nem vagyok egyedül, hanem több ezer érintett van, aki orvosi előírásra diétázik és nem csak hobbiból, mert esetleg fogyni akar. Feltárom azt, amit már megtettek előttem olyan sokan, hogy igen a diétában is lehet finomakat és jókat enni. Néha bevallom őszintén meg sem bírom enni az előírt adagokat és úgy kell magam kényszeríteni, hogy elfogyasszam azokat.

Egy szó, mint száz megoldás kellett ide, de gyorsan. Valami, ami motivál, valami, ami megmutatja, hogy mások jó példával jártak előttem és segítenek a sorstársaikon, azoknak, akik még csak most küzdenek az első lépésekkel. Fél éve diétázom. Egyelőre nem számolom a szénhidrátokat, de nagyjából próbálom tartani az előírtakat. Karácsonyra, ahogy írtam (itt olvashatsz róla bővebben) megkaptam ajándékba Vrábel Krisztina könyvét, ami nagy segítség volt az első pillanattól, csak aztán megbetegedtem két hétre és most úgy érzem mindent kezdhetek elölről. A tornát (AVIVA) és a diétát, a többi mozgást és felépíteni az életem.
Vrábel Krisztina könyve, ahogy korábban is írtam már hiánypótló a maga nemében. El is döntöttem, hogy itt az ideje beszeretni a 2. részt és kipróbálni abból is néhány receptet.
Anyukámmal még pénteken megbeszéltük, mihamarabb megveszem a könyvet és vasárnap újult erővel vágunk bele a főzésbe és Konyhatündérré alakulunk, majd bevesszük főhadiszállásunkat, a konyhát.

Barátnőmmel még szombat délután el is mentünk a közeli Alexandrába, ahol nem csak két remek szakácskönyvet, de egy felnőtt színezőt is vettem magamnak, hogy én se maradjak ki a jóból. Majd ittunk a könyvesbolt kávézójában egy-egy jázminos lótuszvirág teát, ami isteni volt. Csinálhatnánk ilyet sűrűbben is ;) Az újdonsült szerzeményekkel pedig nagyon elégedett vagyok. Végiglapozva Krisztina új könyvét úgy éreztem most rögtön meg szeretném az összes receptjét csinálni és nem is olyan rossz nekem. Sőt igazából szerencsés vagyok. Az inzulinrezisztencia figyelmeztetett arra, hogy elfelejtettem szeretni magam és gondoskodni a testemről. Táplálnom kell azt és finom, egészséges ételekkel kényeztetni. A sportolás is azért fontos, hogy fitten, ruganyosan és egészségesen (!) tartsam magam.
A bőröm, a hajam, a szemem mind szebb és szebb lesz az új életmódomnak köszönhetően. Csak egy dolgot kell tennem. Kitartani és csinálni.

Minden előzetes tervünk ellenére, ma reggel úgy döntöttünk az új szakácskönyvből készítünk ebédet. Szüleim elmentek a Lehel Csarnokba bevásárolni én pedig addig kikevertem a Kisa Judittól tanult tönkölybúzás vajas kiflit. Mire megjöttek a tészta már dagadt az edényben. Végiggondoltuk a lépéseket és hogy ma még mit szeretnénk alkotni. Rozmaringos lepénykenyér (szintén Kisa Judit) és Fekete-erdő sütemény (Vrábel Krisztina 160  grammos szénhidrátdiéta 2. rész). Apukám cukra a mi hatásunkra csökkent, aminek nagyon örülök, még akkor is, ha nehéz vele és nem igen követi minden tekintetben az általam "előírtakat". Pedig mondanom sem kell, hogy akkor teljesen normálisak lehetnének az értékei és meg merem kockáztatni, a gyógyszer adagját is csökkenteni lehetne. No sebaj. Az is szép teljesítmény, ha néha rá tudjuk venni a jóra és velünk eszik ezekből az ételcsodákból.

Viszont ne csak csacsogjak, jöjjön pár kép is a mai menüről, hogy lássátok milyen finomakat lehet IR-esen is enni és készíteni:

Vrábel Kriszina 160 grammos szénhidrátdiéta szakácskönyv 2. részéből egy isteni finom tarjás padlizsános lecsó sütőben elkészítve.

Vajas tönkölykifli a tetején köménnyel és durvára őrölt sóval.

Készül a Fekete-erdő sütemény.

Alakul a házi tejszínhab.

Szintén Vrábel Krisztina 160g szénhidrátdiéta 2. rész - Fekete-erdő.

Rozmaringos lepénykenyér.
Mondja nekem ezek után bárki, hogy az IR diétában nem lehet finomakat és jókat enni. Mondja azt, hogy csupa lemondás az én életem. 
Lemondás? Igen, de miről is mondok le? 
A finomított cukrokról, az agyonízesített, agyon E-zett, és mű cuccokkal telenyomott ételekről.
Lehet igaza van a páromnak és a hozzáállásommal van a baj. Mert nem nekem kéne rosszul érezni magam a baráti összejöveteleken, vagy a munkahelyemen, mert ennem kell, vagy azért mert nem eszem velük, hanem már ettem. Nem nekem kéne búslakodni azért, mert nem ehetek sütit, vagy melegszendvicset, vagy egy pizzát kedvemre egy helyen.
Egyre több kávézó, étterem nyit Budapesten, vagy az ország különböző pontjain, amik az egészség jegyében alakították ki étlap vagy itallapjaikat.
Szeretek sütni és főzni, szeretem a finom ízeket, és nem szeretnék lemondani. Viszont egy olyan világ nyílt meg előttem az IR-nek hála, amiről álmodni sem mertem volna. Az ételek, a köretek gazdag választéka.
Ez az, aminek a szemem előtt kell lebegnie akkor, amikor valaki cikiz, mert laktózérzékeny vagyok és inzulinrezisztenciám van ezért nem ehetek  eszem meg bármit.
Szerintem nyertem. Hogy pontosan mit? Egy élhetőbb, egészségesebb és jobb életre lehetőséget.
Csak rajtam áll vagy bukik, hogy kezet nyújtok neki és ÉLEK a lehetőséggel vagy hagyom elveszni.
Én a küzdést válaszom és az életet. Magamért és a jövendőbeli gyermekeimért, akik bízom a jó Isten kegyelmében és segítségében egészségesen és természetes úton fognak megfoganni és világra jönni.
Ebben hiszek én.
A döntés mindig a mi kezünkben van. Merjünk jól dönteni és merjünk kiállni egy jobb és élhetőbb élet mellett.

Köszönöm nektek, hogy ismét velem tartottatok. Picit most lelkizősebb és kitárulkozó bejegyzést kaptatok, de ígérem a következőnél ismét visszakanyarodunk a háztartási teendőkhöz, vagy betekintünk a háztartási gépek világába. Mi hasznos és mi luxus vagy felesleges kiadás. Tartsatok velem legközelebb is.

Végezetül, hogy ne maradjatok recept nélkül sem, megosztom veletek a rozmaringos lepénykenyeret:
Hozzávalók:
300 g teljes kiőrlésű búzaliszt
150 g fehér búzaliszt
150 g rétesliszt
2 dkg friss élesztő
3-4 csapott teáskanál só
2 teáskanál aprított rozmaring (vagy por)
3-5 evőkanál olívaolaj
3-4 dl víz

Az összes alapanyagot alaposan összegyúrom egy tálban. A tésztának az állaga inkább nedvesebb, nokedli szerű legyen. (Lehet 3-4 dl víznél többet is felvesz ehhez!) Egy órát kelesztem, majd sütőpapíros tepsibe teszem. A tepsit előtte olívaolajjal kikenem. A tésztát belelapogatom, belenyomkodom a tepsibe kb. 2 ujjnyi vastagságúra. Ezt követően még hagyom egy fél óra órát kelni. Hideg sütőben 35 percig, előmelegített sütőben 25-30 percig sütjük 200°-on, alul-felül sütő funkcióval. A tészta alkalmas pizzának is. Ekkor vékonyabbra nyújtsuk és 10 perc sütés után tegyük rá a feltéteket, majd süssük készre.

Bon Appétit :)

2016. január 22., péntek

Háztartási teendők - gazdálkodj okosan!

Ez történt mostanában

Jó pár hete nem írtam. Ennek oka, egy hosszan és csúnyán elhúzódott vírusos megbetegedés. Én sem maradtam ki a jóból. Egész ünnepi időszakban annak örültem, hogy mindenki beteg körülöttem, de én megúsztam. Kár volt elkiabálni. A vitamin és a mozgás sokat segített abban, hogy késleltessem a megbetegedést, viszont a lelki tényezők ellen nem tudtam védekezni. Persze, ahogy anyukám mondja, - és nagyon igaza van - minden vírusos megbetegedéshez kell egy kiadós megfázás. Ez is adott volt. Az új családtag - csodálatos hűtőszekrényem - érkezése előtti este még a régi, tulajom által használatra bocsátott kis gépezetet takarítottam 1.5 órán keresztül, hogy úgy adjam vissza, mint újkorában. Ha tudom, hogy egy hétig itt állomásozik utána a gangon... Nem teszem ki magam holmi megfázásoknak. Eszem meg nem sok volt, talán a sorsot is ki akartam vívni magam ellen, mert csoda lett volna, ha nem fázom össze télen, ujjatlanban, kimelegedve az előszobában. Egy szó mint száz, visszaemlékezni nem tudok, mikor voltam utoljára ennyire beteg. Megjártam az ügyeletet, a tüdőgondozót, a háziorvost háromszor... Sok mindent láttam, és egy ideig nem szeretnék hasonló helyzetet másnál sem, nem hogy magamnál. Szóval legyetek okosak és ne kövessétek az én példámat. Ha lelkileg kikészít az adott helyzet, amiben vagytok, tegyetek ellene, de ne betegedjetek bele!!!

Mi várható még a következő hónapokban

A legutóbbi bejegyzésemben ismét végigvettük, hogy mi minden tartozik a háztartási teendőkhöz, de a lista ott még nem ért véget, ezért mielőtt elmélyedünk a különböző területekben és azok praktikáiban, ismereteiben, úgy gondoltam érdemes a háztartás gazdasági oldalával is foglalkoznunk.
Sok új téma ötletem van, ami szerintem nektek is tetszeni fog. Szerepel a listán a helyes terítés, és lakásdekoráció, vagy a hasznos és kevésbé hasznos konyhagépek bemutatása. Mit mikor érdemes lecserélni, és a drágább tényleg jobb-e. Remélem velem tartotok ezen az újabb utazáson.
Most azonban beszéljünk kicsit a piszkos anyagiakról.

Gazdálkodj, okosan!

 Mindenek előtt fontos felmérnünk, hogy mennyiből gazdálkodunk. Van-e saját jövedelmünk, vagy még a szüleink támogatnak minket, esetleg a jövedelmünk kevés, de van mögöttünk szülői segítő háttér, párunkkal, házastársunkkal osztozunk a terheken, vagy a kevés jövedelmünkből egyedül kell kigazdálkodnunk mindent.
Minden háztartásnak vannak állandó és váratlan kiadásai. Váratlan lehet például egy betegség, ami mindenki számára világos, viszi a pénzt rendesen. Közben pedig jó lenne egészséges, vitamindús táplálékot bevinni ilyenkor. Váratlan egy háztartási gép elromlása. Tavaly januárban adta meg magát a porszívóm. Pont a karácsonyfa után szerettünk volna feltakarítani, amikor már teljesen világos volt, leégettem a motorját... (Itt jegyzem meg, hogy nem elég tudni milyen háztartási gépet vásárolj, azokat karban is kell tartani. Erről is lesz majd egy bejegyzés később.) A porszívó vásárlás szintén nem olcsó mulatság. Hosszan lehetne sorolni a váratlan kiadásokat, de nem teszem. Inkább felhívom a figyelmet arra, hogy megtakarítást félretenni nem csak a nyaralás tervezése, vagy a különböző hobby tevékenységek miatt érdemes.
Állandó kiadások a törlesztőrészlet vagy a lakbér (ha van természetesen), fűtés (eltérő: lehet fa, gáz, villany), áram, gáz, víz, csatorna, szemétszállítási díj vagy csatorna díj (családi háznál), közös költség (bérházban), telefon, internet, mobil szolgáltató, Tv előfizetés, biztosítások (lakás, élet stb.). Élelmiszerek, italok, vegyszerek (mosó, mosogató, tisztítószer), testápolási termékek.
Bevételünk legnagyobb része ezekre az állandó kiadásokra megy el. A bevételnek és a kiadásnak pedig egyensúlyban kell lennie.
És mivel az ember nem csak robot, hogy az élhető környezethez és ápoltsághoz, egészséghez szükséges termékeket vásárolja, szüksége van szórakozásra, hobbikra is. Néha egy-egy mozi, pizza, gyros, esetleg színházi előadás, a barátokkal egy-egy sörözés, borozás, bowlingozás, vagy táncolás. Ezek csoportja, és az öltözködésünkhöz szükséges ruhadarabok a változó kiadások csoportjához tartoznak. A változó kiadásoknál eldönthetjük, hogy tényleg szükségünk van-e az adott hónapban ezekre a dolgokra, vagy tudunk belőlük lefaragni, vagy lemondani.

Hogyan lehet okosan gazdálkodni?

Készítsünk költségvetést. Lehet bonyolultan vagy egyszerűen, én egy excel táblázatot vezetek róla havi lebontásban. Minden hónap első napján felírom, hogy mennyi pénzt kaptam a munkáltatómtól, mennyi pénz maradt a pénztárcámban és mennyit sikerült átmenekítenem következő hónapra a bankszámlámon. Ezen kívül külön vezetem a megtakarításokat szintén csoportosítva. Hosszú távú félretett pénz (építkezésre, ház berendezésre (konyhabútor, fürdőkád! :) ) esküvőre stb.), vagy a havi direkt váratlan kiadásokra félretett "persely" pénzt. Ha nincs rá szükség, akkor később, ha összegyűlik egy nagyobb összeg belőle, akkor lekötöm.
Ha a bevételi oldal megvan húzok egy vonalat és jöhetnek a kiadások, egyéb hóközi bevételek. Például, ha szüleim adnak valamire pénzt, amiről tudják, amúgy nem engedhetem meg magamnak, de szükségem van rá, ezt is felvezetem. Bevételként és kiadásként is. Így látom, mennyi volt az a plusz összeg, amire a jelenlegi bérem mellett szükségem lett volna. Ezáltal ki tudom kalkulálni, hogy mennyi lenne az a bér, ami elegendő lenne ahhoz, hogy a saját lábamon álljak.
Kiadásoknál minden apró tételt feltüntetek. Ha csak egy kenyérért szaladtam be a boltba, vagy az utcán vettem nyáron egy vizet a forróságban, esetleg a templomi perselybe adakoztam vasárnap, ezt is felírom. Hó közepe fele pedig csinálok egy gyors számvetést, hogy tényleg annyi-e a pénzem, mint a táblázat alján az excel kiszámításai szerint, vagy esetleg volt olyan tétel, amit elfelejtettem felvezetni, és kevesebb, mint amiről tudomásom van.
Hó végén pedig jöhet a végső elszámolás. Nyitok egy új fület, ahova felírom, hogy mennyi pénzem van jelenleg. Bejövő bér, áthozott banki és készpénz a pénztárcában. Majd megnézem mit mutat az előző havi tábla alján a gép és ha különbség van, akkor még a hó végéhez beírom különbözetnek.
Végezetül minden olyan tételt, ami nem állandó kiadás (élelmiszer, vegyszer, stb.), hanem rajtam múlik, hogy az adott hónapban tényleg megveszem vagy várok még vele vagy spórolok (ruhanemű, kozmetikum stb.) megjelölöm és a táblázat alján egy egyéb kiadások pontban felvezetem, hogy lássam min tudtam volna, vagy tudnék spórolni.
 Lehet elsőre időigényesnek tűnik, de higgyétek el, megéri a befektetett energiát. Nálam a legnagyobb gondot az okozza mindig, amikor piacon vásárolok. Alig van olyan árus, aki ad nyugtát és mire kifizettem kb. elfelejtem, mennyit is kértek tőlem. Ilyenkor érdemes tollat és papírt vinni magaddal. (Én sajnos ezt gyakran elfelejtem, így marad a saccperkábé érték...)

Másik hasznos tanács a nyugták elrakása lehet. Én ezt nem szoktam, de tervezem jövő hónaptól csinálok egy összehasonlítást. Egy másik bloggernél láttam, és megdöbbentő volt, amiket írt a saját tapasztalatairól, miként változtak az ő általa látogatott boltban az árak. Erről bővebben itt olvashattok: http://160gramm.cafeblog.hu/2016/01/05/a-dietam-egyre-tobb-penzbe-kerul/ illetve http://160gramm.cafeblog.hu/2016/01/17/tenyleg-olcsobb-internetrol-rendelni-a-dietas-alapanyagokat/ érdemes olvasgatni az ő oldalát is. Tehát ha elteszed a nyugtákat, blokkokat, össze tudod hasonlítani, hogy tényleg ott éri-e meg legjobban vásárolni, ahol szoktál. Időigényes és talán nagyszüleink technikáját idézi bennünk, hogy felírják mit hol érdemes vásárolni, mennyibe kerül, akciós-e stb. és úgy indulnak a vásárlási körükre, de hosszútávon megéri. Ezt persze akkor tudod megcsinálni, ha több bolt van a közeledben és egészséges verseny van közöttük. Ahogy 160gramm szénhidrátdiéta blogon is láthatjátok, az internetes vásárlás is mindenki előtt nyitva áll. Ott azonban én azt mondom érdemes figyelni a szállítási költségekre. Lehet, sokkal olcsóbban megkapod az általad sűrűn használt termékeket, de ha a szállítási költséggel együtt nézed, lehet ugyanott vagy, mintha lemész a sarki közértbe. Viszont az is lehet, hogy még így is kedvezőbb áron jutsz hozzá Érdemes nyitott szemmel járni. 

Minél nagyobb a család, minél több emberért tartozol felelősséggel, ezeknek a dolgoknak annál nagyobb a jelentősége. Érdemes már most megtanulni, hogy mire családanya, háztartás vezető nő leszel, addigra ne okozzon problémát egy-egy tételen való spórolás. Számomra egyelőre a legnagyobb nehézséget a kozmetikai szerek vásárlásán való spórolás okozza. :) Nem, vagy csak nagyon ritkán használok sminket, viszont mindig van egy termékcsalád, amibe éppen beleszerelmesedek. Ha pedig különösen jó akciókkal rukkolnak elő, vagy kuponfüzettel, esetleg pontgyűjtő kártyával, ahol havonta jobbnál jobb ajándékokhoz juthatsz hozzá, az hatalmas kísértést jelent a számomra. Aztán előbb vagy utóbb, (néha előbb, van hogy utóbb) ez le is cseng bennem. Mindenesetre a kozmetikai szereknél is tartsd szem előtt, hogy a természetes alapanyagokkal készült kencék jobbak. Ne tömítsük el a pólusokat, hanem hagyjuk, hogy lélegezzenek. ;)

Kreatívan spórolás

Végezetül had mutassak nektek egy jó kis persely ötletet. Tavaly találtam rá erre az ötletre szintén egy blogon. 53 hetes spórolás. Hetente félretett a perselybe pénzt. Első héten 50 Ft-ot. A második héten 100 Ft. A harmadik héten... A táblázat a blogról letölthető. Én tavaly elkezdtem ezt a perselyt csak növeltem a tétet és 200 Ft-al indítottam. Az elején elég jól sikerült tartani, majd a nyár közepe, vége felé, amikor jött a nyaralás borult az egész. Viszont év végéig a lehetőségeimnek megfelelően tettem bele pénzt. Nem jött össze az eltervezett végösszeg, de összességében motiváló volt ez a persely technika. Idén ha újra belefognék visszafelé haladnék. Karácsony fele nagyobb összeget nehéz félretenni és megspórolni, talán januárban még egyszerűbb ;) Ennek az ötletnek az alapján el tudod készíteni a saját perselyedet.


100 Ft-ról induló persely

200 Ft-ról induló persely





2016. január 6., szerda

Háztartási teendők - hozzátartozik-e a sport vagy a lelkizés a háziasszony léthez?

Új év, új elhatározások. Talán ez lenne a legpontosabb megfogalmazása ennek a majdnem egy hétnek, ami eltelt már az új esztendőből.
Az első pár nap sok szempontból gondolkozásra késztetett. Első lépésként lelkileg kellett megtalálnom azt az időpontot, amikor visszabújtam csigaházamba. Végig küzdöttem ezt az időszakot, de valahogy mégsem volt teljes a siker. A sok töprengés meghozta az eredményét, mert megvilágosodtam és új elhatározást tettem. ÉLNI fogok.
(Ismét nagyon lelkizős bevezetőt kaptok tőlem, de kárpótollak titeket a későbbiekben.)
Előtte azonban legfrissebb kalandomat is megosztom veletek, majd azt is leírom, hogy ennek az egésznek mi köze a háziasszony léthez.

Spinning, avagy hogyan ne repülj le a bicikliről kiállás közben

Mivel még szabadságon voltam a mai napig, hétfőn barátokkal elmentünk kipróbálni a Life1 Nyugati fitnesst. Már rég szerettem volna benevezni egy spinning órára, de nem volt hozzá egyedül bátorságom. Most azonban az újévi fogadalmam és elhatározásom jegyében ellátogattam déli tizenkét órakor ebbe a közeli létesítménybe, majd a nagyon kedves oktató Vallus Anett segítségével belevágtam életem következő kalandjába. Az élmény felejthetetlenre sikerült és rögtön vettem is egy tíz alkalmas bérletet. Mitől volt felejthetetlen? Kellett hozzá az elhatározás, hogy jól fogom magam érezni és bátor leszek. Kellett hozzá két jó barát, akik eljöttek velem. És kellett hozzá egy kedves spinning oktató, aki végig motivált, elmagyarázta a spinning működését, és biztatott minden emelkedőnél, hogy tartsunk még ki egy picit, no meg küzdjünk meg az álmainkért. Nekem bejött ez az új edzésforma. Úgyis előírta az orvos a heti kardiót a futáshoz meg úgy döntöttem most hideg van, ezért remek az időzítés.

Mitől háziasszony a háziasszony?

És hogyan jön mindez már megint a háziasszony bloghoz. Korábban is írtam róla, hogy a háziasszony lét, vagy a háziasszonyság nem csak abból áll, hogy mosol, főzöl, takarítasz, bevásárolsz. Minden mindennel összefügg. Szeretnék tisztázni pár fogalmat és feladatot, ami ezzel a szereppel összefügg.

Mi az a háztartás?
A háztartás azoknak a személyeknek az összessége, akik egy jövedelmi, vagy egy fogyasztói közösséget alkotnak, az életvitelük terheit részben vagy egészében közösen viselik. Ez rokoni szálaktól függetlenül lehet akár egy közös albérlet barátokkal, vagy pár idegennel.
Aki az egyetemi, főiskolai évei alatt kipróbálta ezt az életformát tudja, ott is meg kell egyezni előre, ki mit vállal, ki mennyit fizet és ha vannak közös vállalások azt teljesíteni kell.

Mit jelent a háztartásvezetés?
A háztartással kapcsolatos feladatok, munkák megtervezését és szervezését, végül elvégzését, melyek elengedhetetlenek a mindennapi életünkhöz. Fontos megtervezni miből finanszírozzuk a bevásárlást, mit hol érdemes beszerezni, egészségesen és finomakat együnk, legyen megfelelő ruhánk, a házimunka ne csak egy ember terhe legyen, hanem a lakóközösség, a háztartás közös vállalása, és legyen tiszta a környezetünk. Ugye, hogy minden mindennel összefügg?!
Ha a háztartási munkákat előre megtervezzük, akkor több időnk marad a családunkra, vagy a hobbinkra.
Minden családnak vannak kimondott, vagy kimondatlan feladatkörei. Apa nyírja a füvet, megszereli, ami elromlik, az autót megbütyköli, jobb esetben besegít a teregetésbe, porszívózásba, esetleg felseper, felmos. Anya pedig elmosogat, kimossa a ruhákat, kivasal, megfőzi az ebédet. Persze a szerepkörök változhatnak és változnak is családonként. Ha vannak gyerekek őket is be lehet vonni a munkába.

Az egészséges életmód
Aki egészségesen táplálkozik tovább él. Vagy a táplálkozásunk, az élelmiszerek a háztartáshoz tartozó kiadások. Ez csak két ok, hogy miért miért kell és lehet beszélni egészséges életmódról a háztartás összefüggésében. :)
Fontos, hogy megfelelő tápanyagot vigyünk be a saját és a gyerekeink szervezetébe. Illetve, hogy az alkatunkhoz, életmódunkhoz illő, abba könnyen beilleszthető mozgásformát találjunk magunknak és szeretteinknek. A blogban a saját élményeimet, kalandjaimat, tapasztalataimat ezért is osztom meg veletek. Ki tudja. Lehet, hogy te is kedvet kapsz és holnap elmész kipróbálni a spinninget. Tényleg kortól, nemtől, edzettségi állapottól függetlenül ajánlom mindenkinek! :) 

Háztartási berendezések, eszközök, gépek
Amikor háztartásról beszélünk nyugodtan szóba jöhetnek a minket körülvevő gépek, amik könnyítik és gyorsítják a ház körüli teendőket. Legyen akár szó fűnyíróról, kenyérsütőgépről vagy porszívóról. Ezek hozzátartoznak az életünkhöz. Elképzelhetetlen lenne ma már az élet hűtőszekrény nélkül. Gondoljatok bele, mit kezdenénk magunkkal a nyári nagy melegben, a fővárosban, egy hűtőszekrény nélkül, amikor sokszor már az internet vagy telefon hiánya is komoly fejtörést tud okozni.

Takarítás
Szó volt már róla, és még biztosan lesz is. Minden nap, hetente, időszakosan vannak teendők, amiket el kell végeznünk.
Naponta mosogatunk magunk után, vagy pakoljuk el a tiszta edényeket, a száraz ruhákat, vagy mossuk le a tűzhelyet miután főztünk rajta. Bevetjük az ágyat, leporoljuk a port - ha leporoljuk - és megtisztítjuk az aznap használt lábbelinket - ha megtisztítjuk. Azért "ha", mert sok esetben ezeket az egyszerű és gyors takarítási teendőket nem biztos, hogy meg is csináljuk. Hasznos lenne pedig. Hozzáteszem, én is inkább a lustaságot választom még mindig. De próbálkozom! Ha eszembe jut, megcsinálom :)
Hetente mosunk, vasalunk, porszívózunk, wc-t és fürdőt takarítunk, bevásárolunk.
Időszakosan ablakot és függönyt mosunk, szőnyeget pucolunk, ha van és bútorápolóval végigtöröljük a bútorokat. 
 Olvastam egy új praktikát a műanyagfelületek tisztítására. Szódabikarbóna. Langyos vízzel átitatott szivacsra tegyünk egy kevés szódabikarbónát, és törölgessük át vele a tisztítandó felületet. A bútorok áttörléséhez pedig olívaolajat és lenolajat is ajánlanak. Érdekes választás. Eddig is tudtam, hogy az olívaolaj  sok mindenre jó, de ezen meglepődtem. Illetve egy másik helyen a mosószódával akár tűzhelyet is lehet tisztítani, vagy megfelelő arányoknál mosogatógépben is használható tisztítószer. Ez utóbbit a manna.hu-n ti is elolvashatjátok.
Mosásról különben később ismét lesz majd szó a blogon, mert szeretnék kipróbálni több biomegoldást. Nem szeretem a vegyszereket és egyre jobban szeretném kiszorítani a háztartásomból, amit tudok. Karácsonyra barátnőmtől kaptam is két kis üveg mosóparfümöt, szóval most már biztos bele fogok vágni és első kísérletnek mosódiót és mosószódát használni, aztán írok majd a tapasztalataimról. :)

Végül kert, kerti munka, kertápolás
A házimunkához a ház körüli munka is hozzátartozik. Ha családi házban élsz biztosan tudod, hogy a munka nem a ház küszöbénél ér véget, hanem bizony a kerttel is rengetek munka van. A blog első, bevezető részében is írtam róla, hogy lesz erről is szó. Jelenleg, amíg az építkezési fázisban tartunk és nem jön rám tavasszal a kertrendezés is, ez a téma picit jegelve van. Most szó szerint hó alatt. Mindenesetre az építkezés mellett is lesznek olyan teendők a kertben, a ház körül, amit el kell majd végezni. Ezekről szintén olvashattok majd.

Talán most mára ezzel zárom a háziasszony lét és a többi most felsorolt téma összefüggéseinek megvilágítását. Sok mindent nem érintettem még. Sok mindenről nem volt még szó a blogban. Néha picit aránytalanul sokat lelkizek, írok magamról, a diétámról, mozgásról, de remélem találtok ezekben a bejegyzésekben számotokra is hasznos elemeket.


És legeslegeslegvégül jöjjön egy recept, hogy ne maradjatok finomság nélkül  :)

(2-3 fő/étkezéshez elegendő adag)
Elkészítési idő 45-60 perc
  • 45 dkg pulykamell
  • görög fűszerkeverék
  • 3 db paradicsom
  • 1 kápia paprika
  • 1 tv paprika
  • fél kígyóuborka
  • pár levél jégsaláta
  • 1 répa
  • joghurt vagy tejföl
  • só, fűszerek, bazsalikom
  • olívaolaj a sütéshez
A pulykamellet csíkozzuk fel apróra, majd fűszerezzük be a görög fűszerkeverékkel. Hagyjuk állni picit, addig tegyük fel a rizst főni és készítsük elő a salátát.
A paradicsomot, paprikát, uborkát, salátát, répát mossuk meg majd szeleteljük fel. Egy edényben keverjük össze a joghurttal és fűszerezzük ízlés szerint.
A pulykamellcsíkokat süssük meg kevés olívaolajon.

Bon appétit :)