Hogy leszek jó háziasszony?!: "Nem volt még Internet, ami elrabolta volna az időnket"- asszonysors a múlt századból, ahogy nagyanyám felidézte

Mai világunkban nehezen tudjuk elképzelni, hogy - nem is olyan rég - a nők még kézzel mostak, hűtőszekrény hiányában csak hetente egyszer-kétszer kerülhetett a család asztalára friss hús, vagy hogy a munka mellett éjszakákba nyúlóan küszködtek a házimunkával, tanulással, a család kényelmének megteremtésével. S ma mégsem panaszkodnak: a nagymamák, dédnagymamák inkább a szép pillanatokra emlékeznek vissza.

- 1939-ben születtél, az én generációmnak már nehezen elképzelhető hogyan mentek akkor a dolgok. Miként éltek és dolgoztak falun vagy városban az emberek. Kérlek, mesélj picit a kezdetekről, a vidéki életről, a tennivalókról. Milyen feladatokat kellett egy háziasszonynak ellátni.
- Nagyon fiatalon 16 évesen mentem férjhez. Először anyósoméknál laktunk fél évig, aki nem igazán tudott főzni. Cipő felsőrész készítő mester volt. Minden fontosabb volt neki a főzésnél. Főzni anyám tanított meg. 1955-ben elköltöztünk szüleinktől tíz kilométerre. Szolgálati lakást kaptunk férjem munkahelyétől. Egy szoba, konyha spejz. Fürdőszoba akkor még nem volt. 1958-ban született meg a lányom. tizenkilenc éves voltam ekkor, nagyszülők távol laktak. Közvetlen busz járat, vonatközlekedés nem volt a két település között. Busszal Siófokra lehetett menni, onnan pedig vonattal Somogymeggyesre. Félnapba is bele tellett, hogy eljussak a szüleimhez. Anyám néha gyalogszerrel eljött hozzánk. Falun csak egy kis bolt volt. Azt ettük, ami a kertben megtermett. Tejet háztól vettük, túrót, tejfölt magam készítettem. Nem lehet kérdés ezek után, hogy minden nap főznöm kellett a családomra. Nem volt étterem és semmilyen konyha ahonnan hozhattam volna ebédet. Mindig azt főztünk, ami aktuálisan megtermett a kertben. Hűtőszekrény sem volt ekkor még. Tyúkokat, csirkéket kacsákat neveltem, na meg hízó disznót. Minden télen levágtunk egy disznót. Annak a zsírjával főztem, sütöttem. Füstölt húst ettünk, mert az áll el hűtőszekrény nélkül. Mosógép sem volt, ezért kézzel mostam. A ruhapelenkákat a babára minden nap ki kellett főzni, hogy fertőtlenítsük. Amíg nem jutottam a mosásig, addig hypos vízben álltak a szagok és a fertőtlenítés miatt.

1951. január 10. szüleim

1958 nyara Erikával

1959 egyik utunk a nagyszülőkhöz

-          Milyen technikai feltételek voltak ehhez? Mikortól volt mosógéped?
-          1960-ban vettünk forgótárcsás mosógépet, 1962-ben fekete-fehér televíziót. 1963-ban építettük a családi házunkat, akkor lett fürdőszobánk. Előtte volt egy bádog kádunk, amit bevittünk a konyhába, majd vizet melegítettünk bele, hogy megtudjunk fürödni. Tehát 24 éves voltam, amikor már elfogadható körülmények között laktunk. TV adás csak esténként volt, először egy csatornán. Rádiónk, ahogy összekerültünk már volt. Férjem szerette a technikai szerkezeteket. Amíg nem költöztünk Siófokra, addig szénnel fűtöttünk. 1970-ben, hogy városba költöztünk lett gáz fűtésünk. Ekkor lett hűtőszekrényünk is.

-          Az ’50-60-as években ritka volt, ha valaki a család mellett munkát vállalt. Nálatok mi volt a munkamegosztás? Dolgoztál a házimunka és a gyereknevelés mellett?
-          1963 január 1-től dolgozhattam csak, mert a férjem volt a falu egyik vezetője és azt mondták összeférhetetlen, hogy bárhol elhelyezkedjek a faluban. Volt itt egy főkönyvelő, aki azt mondta ő veszi a bátorságot és felvett könyvelőnek. Ekkor lányom óvodás volt és terhes lettem fiammal, Csabával. December elejéig dolgoztam, majd december 18-án megszületett fiam.

-          Hogyan végezted a tanulmányaidat és képezted magad? Ha jól tudom, akkor a házasság miatt abba kellett hagynod az iskolát.
-          Igen, jól tudod. Amikor férjhez mentem abba kellett hagynom az iskolát, a közgazdasági technikumot. Húsz évesen levelezőn kezdtem el újra tanulni Tabon, gimnáziumban. Csak egy héten egyszer, hétfőn délután kellett bemenni az iskolába és negyedévente vizsgázni. Ekkor már Meggyesen laktunk és édesanyám tudott segíteni. Elment Erikáért az óvodába és náluk volt addig, amíg este fél hétkor hazaértem. Csaba fél éves volt, amikor érettségiztem. Nem volt könnyű időszak. Mindennap főztem, és akkor már anyósom is megbetegedett. Rájuk is főznöm, mosnom és takarítanom kellett.

-          Lehetett ezt bírni?
-          Nem ismertem a fáradságot este tizenegy előtt soha nem feküdtem le és reggel fél hat-hat körül keltem. Annyi könnyebbség volt, hogy Csaba születése után hat éves koráig nem jártam el dolgozni. Néha "bedolgozást" vállaltam. Ami azt jelentette, hogy gyereksapkákat horgoltam. A fonalat megkaptuk és pár forintért készítettem a sapkákat.

-          És gondolom mindeközben ellátni a házi teendőket és fenntartani a családi tűzhely melegét.
-          Igen. Közben ősszel paradicsomot kellett befőzni, savanyúságot eltenni és mindennap főzni. Inkább főzelékeket, palacsintát, pogácsát, szilvás gombócot, krumplinudlit. Jó formán friss húst csak hétvégén ettünk. A főzelékekhez tojást főztünk, szalonnát, sonkát sütöttünk. Vacsorának pedig sült tojást, lecsót, héjában sült krumplit, vagy télen fagyos szalonnát ettünk. Mikor mit lehetett könnyen megtermeszteni, megvenni. Nem voltak szalámik. Zsíros kenyér, házi vajas vagy, lekváros kenyér.

-          Könnyebb volt, amikor felköltöztetek Siófokra? Mi változott ekkor?
-          1970-től, hogy Siófokon éltünk, szinte egyedül neveltem gyerekeimet, akkor már folyamatosan dolgoztam. Erika iskolába, Csaba óvodába járt. Nem voltak ott a nagyszülő, akik értük mentek volna. Csak mi ketten a férjemmel. Sajnos neki sokat kellett vidékre menni és akkor egyedül maradtam a feladatokkal. Nem volt autóm, amivel járhattam volna, sőt még kerékpárom sem. Mindenhova gyalog mentem. Ami még nehezítette az életet, hogy 1980-ig minden kényes holmit kézzel mostam. Esténként kimostam a napi pulcsikat, mert forgótárcsás gépben azokat nem lehetett kimosni. 1980-ban férjem megelégelte a sok kézi mosást és vett nekem egy automata mosógépet.

-          A városban már nem volt keretek. Hol és milyen sűrűn vásároltatok?
-          A bevásárlás nem volt könnyű. A hetvenes években még szombaton is dolgozni kellett és csak pár kis bolt működött. Siófokon ekkor már üzemelt a Népbolt, ami nagyobb volt és a Sió Áruház, ahol ruhát, cipőt lehetett kapni. Nyáron tóparti városként a sok turista elözönlötte a boltokat. Időben kellett lemenni és megvenni a szükséges élelmiszereket.

-          De azért pihenésre is jutott remélem idő. Mi volt a vasárnapi program?
-          A hétvégi ebéd általában csirke valamilyen formában és a rövid karaj volt rántva. Vasárnap délutáni program, séta a Balaton parton és gesztenyepüré a cukrászdába. Szerettem süteményt is sütni, de a gyerekek szerették a közös cukrászdázásokat. Vagy, ha tudtunk, akkor anyámékhoz utaztunk. Ott mindig terülj-terülj asztalkám volt.

-          És soha nem voltál rest. Erikával egyszerre érettségiztél. A munka mellett ismét tanultál.
-          1974-ben beiratkoztam a Siófoki gimnáziumba két év kiegészítő pénzügyi tagozatra. Azt Munkaidő alatt csinálhattuk a héten egy nap délután. Ahogy elnézem az unokáimat, akik munka mellett tanulnak, nem irigylem őket. A mi időnkben azért támogatták, ha valaki tanulni szeretett volna, és tovább képezni magáz. 1976-ban egyszerre érettségiztünk Erikával. Utána beiratkoztam a fehérvári mérlegképes képzésre, ami három éves volt. Arra is minden héten hétfőn délután jártam. Akkor a munkahelyen, aki akart tanulhatott. Nekem hála a jó Istennek, megadatott ez. 42 évesen fejeztem be a tanulást, de megérte, mert most kétszer annyi nyugdíjam van, mint azoknak, akik nem tudtak továbbtanulni. Igaz nem volt könnyű időszak, de szép volt.

1994 Karácsonyán férjemmel, Petra és Ilka unokánkkal

1994 nyugdíjba vonulásom alkalmából búcsúebéd a kollégákkal

1999 férjem 70. születésnapján Siófokon

-          Milyen volt a légkör a munkahelyeden?
-          Szerettem a kollégáimat. A mai napig jó kapcsolatot ápolok velük és örömmel gondolok rájuk. Sokat tanultunk egymástól. Például egyik kolléganőm receptje alapján készítem a híresen finom savanyúságomat. Nem volt azaz ellenségeskedés és kihasználás a munkahelyeken, mint most. Nem volt olyan verseny sem. Mindenki tudta, hogy mi a dolga és tettük is azt.

-          Összességében mit mondanál, mit üzennél a mai fiataloknak, akik küzdenek a munka-család-önmegvalósítás hármasával?
-          A tanulásra sok éjszakám ráment. Nem volt internet, ami rabolja az időt az embertől. Talán amit bánok, hogy a gyerekeimmel több időt kellett volna foglalkozni. De ők akkor nem igényeltek többet. Szerettek olvasni, játszani. Jó lenne, ha az unokáimmal, a gyerekeimmel többet tudnék találkozni. A jó Istennek naponta hálát adok az életemért és a családomért. Hogy mit üzennék? Nincs lehetetlen. Hitben, szeretetben és a jó Istenbe vetett bizalommal, minden lehetséges. Hiszem, hogy meg lehet találni a középutat. Küzdjenek, és ne adják fel soha! Mondom én ezt hetvenhat évesen.